Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO adatai szerint 1990 óta több mint 50 százalékkal emelkedett a mentális zavarok előfordulása. Európában 2020-ban a szív- és érrendszeri betegségek után a mentális zavarok miatt betegszenek meg a legtöbben, a lakosság 7 százaléka szenved depressziótól, és a halálesetek 4 százaléka mentális zavar következménye.

Az emberek többsége általában együtt emlegeti ezt a két betegséget, pedig nem biztos, hogy mindig együtt fordulnak elő. Sőt, az sem biztos, hogy helyes, ha betegségekről beszélünk a depresszió vagy a szorongás említésekor.

Mikor tekintik a szakemberek betegségnek vagy inkább zavarnak a rosszkedvet és a félelmet, és hogyan lehet segíteni az érintetteken, mikor kell segítséget kérni? Okokról, a gyógyítás lehetőségeiről a téma elismert kutatójával, dr. Purebl György pszichiáterrel, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettesével beszélgettünk.

A szorongást és a depressziót gyakran együtt emlegetik, van ennek valami oka?

– Pedig nagyon nem ugyanaz a két zavar. Mindkettő az érzelmi életet érinti, de miközben az egyiknél a feszültség, a félelem és a szorongás tünetei dominálnak, a másiknál a hangulatzavaré, és elsősorban az örömérzés képességének az elvesztése a vezető tünet, ennek a következménye a szomorú hangulat. A szorongásos zavarokban az emberek félnek. Senki sem szeret félni, mert félni nem jó. A szorongásos zavarokban szenvedő betegek nem veszítik el a jövőbe vetett reményüket, tudnak bizakodni, azt gondolják, hogy a dolgok fordulhatnak jóra is, csak ennek nagyon alacsony valószínűséget jósolnak. A depressziós betegek viszont általában úgy fogják fel, hogy nincs remény, a dolgok rossz kimenetelét 100 százalékra jósolják, sőt, nagy valószínűséggel úgy tekintenek az életére, mintha a rosszak már meg is történtek volna.

A szorongással küzdő ember tehát lát valamifajta fényt az alagút végén, míg egy depressziós beteg úgy érzi, hogy számára nincs kiút?

– Nagyon leegyszerűsítve nagyjából úgy néz ki, hogy a szorongással küzdő ember távolinak látja a lehetőségeket és irreálisnak érzi, hogy valamikor is elérje ezeket, de lát fényt az alagút végén. csak sokkal távolibbnak és halványabbnak érzékeli, mint egy átlagember. A depressziós beteg azonban csak koromfekete alagutat lát, fény nélkül.

Mennyire gyakori, hogy a szorongást önállóan is diagnosztizálják?

– A szorongás nem betegség, hanem olyan érzés, mint a fájdalom, egy fontos jelzés a psziché számára, hogy valami nincs rendben körülöttünk. Lehet reális alapja, hiszen ha egy kutya az utcán rám támad, vicsorog és meg akar harapni, akkor reális a félelmem, jogosan kezdek rettegni az állat támadásától. Ez adaptív félelem, ami segíti az alkalmazkodást. Olyan ez, mint a fájdalom, amikor beütöm a lábamat, ezzel a szervezetem jelzi, hogy baj történt.

A szorongás tehát önmagában egy igen fontos jelzés és akkor válik problémává, hogyha gyakran van jelen, és ami a legfontosabb, ha irreális jelzéseket ad a szervezet számára. Tehát olyan dolgoktól is félünk, amiktől nem kellene, túlértékeljük egy esemény negatív bekövetkezését, félreértelmezünk valamit, kiragadunk egy történésből egy valójában lényegtelen eseményt. Sok hasonló torzítás létezik, ami szorongáshoz vezethet, és akár depressziót is okozhat. A szorongás érzése tehát teljesen hétköznapi és normális érzés, ha nem túl gyakori és nem irreális.

A szorongásnak három szintjét különböztetjük meg. Az egyik a hétköznapi stressz, amikor nagyon sokat dolgozom, stresszes a munkám, a párkapcsolatom, és emiatt gyakran vagyok feszült. Hosszú távon ez is negatív hatással van a testi és a lelki egészségre egyaránt. A szorongás és a depresszió hosszú távon a testi betegségek, például a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát is nagymértékben megnöveli.

Transzdiagnosztikus szorongásról akkor beszélünk, amikor a betegek egészségügyi helyzetekhez kapcsolódóan szoronganak. Például, ha valakinél súlyos betegség alakul ki, és várja, hogy hónapok múlva milyen eredménnyel jár majd a kezelése. Ez olyan állapot, ami szorongással és feszültséggel jár, teljesen érthető, hogy a beteg szorong, fél, bizonytalan. És bár érthető a félelme, mégis kell neki valamilyen segítséget adni. Nemcsak azért, mert a félelem rontja a hétköznapjait, hanem azért is segítenünk kell, mert hogyha kevésbé szorong, akkor nagyobb esélye van arra, hogy megbirkózzon a betegségével.

Emellett léteznek az egészségügyben olyan transzdiagnosztikus szorongások, amikor a beteg fél beszedni egy gyógyszert, vagy nem megy el fogorvoshoz, pedig szüksége lenne rá, nem fogadja el a felajánlott műtétet vagy egy vizsgálatot, nem mer befeküdni az MR-csőbe. A transzdiagnosztikus szorongások gyakoriak, és az orvoslás minden területén megjelennek.

A harmadik csoport a szorongásos zavarok kategóriája, amelyek olyan pszichológiai zavarok, amelyekben a szorongás van a központban, ilyen a pánikbetegség, a fóbiák, amikor irracionálisan félelmek alakulnak ki valamitől, mint a szociális fóbia, és például a poszttraumás stressz zavar. Ezeknek a betegségeknek az a lényege, hogy a szorongás önjáróvá válik az emberben és elrontja a mindennapjait. Ezek az ún. pszichiátriai zavarok, a mentális zavarok.

Ha jól értem, akkor csak a harmadik kategória számít betegségnek?

– Nem betegségnek, hanem működési zavarnak gondoljuk a szorongást, annál is inkább, mert ezeken a tüneteken nagyon jól lehet segíteni. A legtöbb szorongásos zavar hatékony kezelési módja a pszichoterápia. A pánikbetegség például jól gyógyul gyógyszeres kezelésre és pszichoterápiára is. Általában a szorongásos zavarok többségénél a pszichoterápiának sokkal nagyobb jelentősége van, mint a gyógyszeres kezelésnek, de hangsúlyozom, hogy a bizonyítékokon alapuló pszichoterápiának van nagy jelentősége.

Például?

– Nagyon sok bizonyíték támasztja alá az interperszonális pszichoterápia hatékonyságát, bár ezt a módszert inkább a depresszió kezelésében használják. A jól kivitelezett rövid, dinamikus terápiák is kitűnően használhatóak szorongásos betegeknél, de a legtöbb bizonyíték a kognitív viselkedésterápiával kapcsolatban létezik.

Kicsit elbizonytalanodtam abban, hogy mikor kell orvoshoz fordulni a szorongással? És az is furcsa, bár értem a logikáját, hogy miért nem nevezik betegségnek? Mégsem mondhatom a körzeti orvosomnak, hogy „elnézést, úgy érzem, hogy szorongásos zavarom van”. Azt fogom mondani neki, hogy „beteg vagyok, doktornő, nem tudok kimenni az utcára”.

– Mindenkinek azt javaslom, hogy ha az otthoni vagy munkahelyi stressz mérgezi az életét, azért a háziorvosához forduljon először, mert ugyan nem biztos, hogy a háziorvos tud segíteni, de azt biztosan meg tudja majd mondani, hogy az adott lakóterületen hol érhető el kezelés. Azért érdemesebb nem a netet böngészni, hanem megkérdezni a háziorvost, mert ő valóban olyan terápiát tud javasolni, ami megbízható, ahol megfelelően képzett szakemberek végzik a gyógyítást.

(Folytatás a jövő héten!)