Jeanne-Claude van Damme áll vagy inkább spárgában terpeszt két kamion között. A felépülés is valami ilyesmi, illetve ehhez hasonló mozdulat, ilyen képességet igényelne, amire első lépésben nagyon kevesen képesek – mondja Selmeczi Lajos, a Válaszút Misszió intézményvezetője, hogy érzékeltesse a szermentes élethez vezető út nehézségeit.

Mindenki tudja, hogy edzés kell egy különlegesen nehéz testtartáshoz, egy nagy erőt igénylő mozdulathoz. Anélkül csak Jean-Claude van Damme-nak sikerülhet például egy spárga a kamionok között, vagy éppen a szakadék fölött. Neki sem sikerülhetne gyakorlás nélkül, hiszen ő is évtizedek óta erre trenírozza magát. Megértem Selmeczi Lajos intézményvezető képszerű hasonlata alapján, hogy miért nem kell azon csodálkozni, ha első nekifutásra nem feltétlenül lehet elbukás nélkül leszokni a drogokról.

– Ezért van a védett szállás, védett munka programunk, hogy ne kelljen két kamion között terpeszteni, hogy elegendő legyen egy kisebb lépés, aztán egy másik kis lépés, hogy vissza lehessen illeszkedni a társadalomba. A felépülési folyamat során a bentlakásos életből, ami egy évig tart, a reggeltől estig strukturált programból nehéz a kinti létbe visszakerülni. A támogatott lakhatással van egy átmeneti idő, amikor a megszokott dolgok egy része még tovább él, de már nem inkubátorhelyzetben vannak a kliensek, hanem csak védetten. Ezután lehet teljesen önállóvá válni – mondja Selmeczi Lajos.

A misszió régi bejárata azokat szolgálja, akik párterápiára, családterápiára jönnek, vagy utógondozásban vesznek részt, esetleg az elterelésben egyéni megbeszélésre érkeznek. A drogrehabilitációs program elég komplex, mert az alacsony küszöbű ellátástól – amelyben teljesen anonim módon, mindenféle dokumentáció nélkül lehet igénybe venni a szolgáltatásokat – egészen a rehabilitációs felkészítésig, a támogatott lakhatásig, utógondozásig tart. Ennek megfelelően a több mint háromévtizedes működés alatt kirajzolódó megváltozott tevékenységhez alakult maga a helyiség, az ingatlan is. Az intézmény ma már a református egyház tulajdonában van, és a misszió kezelésében működik. Konzultációs helyiségek egymás után, egy stábszoba, egy kis konyha, az egyedi konzultációs helyiség, aztán végigsétálunk az alagsorban, hogy a hűvös hátsó udvaron keresztül feljussunk az első emeletre, az adminisztrációs szobába, ahol egy óriási fekete kanapén folytatjuk a beszélgetést a hőségben.

– Az épületben ma már van négy ingatlanunk, a támogatott lakhatási programunkban tizenketten vesznek részt. Az alagsorban azért vannak most ilyen sokan, mert jelenleg átadás történik, az a munkatárs, aki Ráckeresztúrra viszi a csoportot, átveszi tőlünk az újonnan érkezőket. Így próbáljuk segíteni a beilleszkedést, hogy zökkenőmentesebb legyen a bentlakásos élet.

Egy hosszú év, amikor minimum fél évre el vannak zárva szinte mindentől és mindenkitől a szerhasználók, így nem érinti őket olyan mélyen a járványhelyzet sem.– A vírushelyzetben a tűcsere szolgáltatást biztosító intézmények nem tarthattak nyitva fizikailag, így nem mindenhol tudták megoldani a tűcsereprogramot. Mi kocsiba tettük az élelmiszer csomagokat, teát, kávét, tűcsere eszközöket és kimentünk a parkolóba, maszkkal felszerelkezve. A többi ellátást, a csoportfoglalkozásokat a bv-ben (bv: büntetésvégrehajtási intézmény – a Szerk.) skype-on, zoomon, messengeren keresztül biztosítottuk.

Nehéz elképzelni, hogy a kábítószermegelőzésben vagy rehabilitációban is működik az online csoportos terápia.

– Pedig a klienseink online jelentkeztek be, így zajlottak a beszélgetések. Nyilván ez nem ugyanaz a működés, mint a járvány előtt, de folyamatos maradt az ügyfelek támogatása. A bv-ben inkább előadások voltak, nem tudott interaktív lenni a kommunikáció. Egy börtönben nem helyeznek el csak úgy egy laptopot. Többnyire előadást tartottam, és megkérdeztem, hogyan érzik magukat, aztán egy-egy témáról elkezdtem beszélni és történeteket meséltem. A lényeg, hogy a járvány időszaka alatt is minden szolgáltatásunk működött.

Nem maradtak el a kliensek?

– Volt, aki igen, viszont sokan érkeztek helyettük, mert több szolgáltató erre az időre bezárt. Nagyon gyorsan elterjedt a hír, hogy kint vagyunk a parkban.

Működik a misszióban elterelés program is, mit jelent maga az elterelés intézménye?

– Alternatív lehetőségként fogalmazom meg. Aki kábítószerrel való visszaélés vétségét követi el, nem díler, hanem saját vagy csekély mennyiségű kábítószerrel érik tetten, az élhet az elterelés lehetőségével. Legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer-használatot kezelő más ellátásban részesül, vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatásban vehet részt. Az érintett elmegy egy pszichiáterhez vagy addiktológushoz, felmérik az állapotát, és a szerhasználati szokásai, a probléma súlyosságától függően vehet részt a programokban, ami hat hónapig tart és 12 alkalmat jelent.

Tehát megússza a büntetést?

– Egyszer. Amikor megérkezik, van egyfajta ellenállás, még akkor is, ha vállalta a programot, hogy elkerülje az eljárást. Persze mi dolgozunk ezzel az ellenállással. Természetesen senki sem örül annak, ha beterelik egy programba, és egyébként nem érzi problémásnak a szerhasználatát. Kötünk velük egy együttműködési megállapodást, amibe belefoglaljuk, hogy mi mit várunk el tőle, és mit adunk cserébe.

Ezek szerint nem egy kézfogás az együttműködés alapja, amit akármikor figyelmen kívül lehet hagyni.

– Ez egy írásos, jogi szerződés, hogy mit és milyen módon nyújt az intézmény és mi az, amit a velünk együttműködő ellátottnak tennie kell, hogy meglegyenek az együttműködés keretei.

Nem kliensnek nevezik az együttműködő partnert?

– A kliens kifejezés inkább azt jelenti, hogy az illető belátja, hogy van problémája, és úgy gondolja, hogy ezt szeretné kezelni. Ezért vagyok ebben az esetben óvatos a kliens szó használatával. Inkább azt mondom, hogy klienssé válik, de nem feltétlenül. Amikor ide érkezik valaki, még többnyire csak egy papírt, egy igazolást szeretne a legtöbb jelentkező.

Mi az az érzelmi folyamat, ami egy érintett együttműködő személyben ilyenkor lejátszódik?

– Le akarnak beszélni, beleugatnak az életembe.

Az elterelésben felnőttek vagy inkább fiatalabb gyerekek vesznek részt?

– Nagyon sok tinédzser van közöttük, középiskolások, vagy már egyetemisták, a szerhasználat eléggé jelen van a magyar társadalomban a tizen-, huszonévesek körében.

Ez inkább a szakemberek számára triviális, egyébként nem annyira egyértelmű az átlagembernek. Sokan azt gondolják, hogy a fiatalok hétvégenként még mindig alkohollal lazítják magukat.

– Itt, a Válaszút Misszióban ma már nem az átlagfogyasztóval, hanem sokkal inkább a büntetésvégrehajtási intézményekben lévő szerfogyasztókkal foglalkozom, de a munkatársaim a „civilekkel” találkoznak, és ők is megerősítik, hogy nálunk, Magyarországon is nagyon elterjedt a kábítószerhasználat a fiatalok körében.

A fogvatartottakkal való munka nehezebb fajsúlyúnak tűnik, mint középiskolásokkal vagy egyetemistákkal foglalkozni.

– A gimnazista és az egyetemista azt mondja, hogy nincs problémám, viszont a bv-ben eléggé deklaráltan, látványos módon van az illető személy az életének a mélypontján. Más megközelítést igényel, nem feltétlenül mondanám, hogy nehezebb a bv-ben dolgozni. Lehet, hogy ott is elhárítják, hogy nem ez a probléma, de alapvetően azért csak egy bv-ben van az illető. Az egyetemi hallgatónak vagy a középiskolásnak valószínűleg az élete bizonyos paraméterei még működnek, de nem biztos, hogy jó úton halad..

Talán ki lehet azt mondani egyértelműen, hogy valaki nincs jó úton, nem?

– A társadalomban mindig használtak tudatmódosító szereket.

De vannak a megengedett, legális és a tiltott, illegális szerek. Ez utóbbiak használatát bünteti a társadalom.

– Fontos, hogy elsősorban jogi szempontból van különbség. Egyébként nem biztos, hogy nagyobb probléma, ha valaki alkalmanként elszív egy marihuánás cigit, mint ha rendszeresen alkoholt fogyaszt.

Most meglepett.

– Ön szerint probléma, ha egy mérnök esténként otthon megiszik 2-3 üveg bort, de másnap beviszi a gyerekeit az óvodába és az iskolába?

Vagyis el tudja látni a kötelességeit, tehát funkcionál?

– Igen, de a sok stresszt borozásban és internetes játékban vezeti le.

Attól még alkoholista és függő, mert kialakult a függősége az alkoholhoz és a játékhoz.

– Pedig normálisan éli az életét.

Nem mondanám normálisnak, ha minden este leissza magát. Csak az életének bizonyos részeit tudja működtetni, jobbára kifelé felel meg, a családjában biztosan nagyon súlyos problémák vannak, tévedek?

– Ezt abban a helyzetben kell megítélni, amikor ő hazaviszi hónap végén a fizetését, és azt mondja a feleségének, hogy ki kell kapcsolnom esténként, azért iszom és játszom. Hogyha a felesége olyan, akkor azt mondhatja, hogy „oké, kapcsolj ki, én pedig ellátom a hátteret”. Kétségtelen, hogy a mérnökünk problémás szerhasználó, mert ahogy fogyasztja az alkoholt, a tudatmódosító szert, az megoldás a számára, hiszen stresszt, feszültséget vezet le vele. Jól prognosztizálható, hogy később szinte biztosan lesz több problémája, mert a mindennapokban a családjában egyáltalán nem tud érzelmileg jelen lenni, csak látványra. A környezete valószínűleg mégis azt gondolja, hogy „hát a mérnök úr, az milyen normális ember, milyen szép nagy kocsija van”.

Most, hogy beszélünk róla, lehet, hogy ugyanezt meg lehet csinálni marihuánával is?

– Erre mondom azt, hogy ha elmegy egy társaságba, és egyébként éli az életét, dolgozik, időnként elpöffent egy rakétát, nem biztos, hogy az problémás szerhasználat.

Nem úgy van, hogy rákattan az ember és le sem tudja tenni?

– Sokan isznak alkoholt, mégsem lesz mindenkiből alkoholista. A kilencvenes években mákteásokkal, később heroinistákkal foglalkoztunk. Mindenkit megkérdeztünk, hogy az ő drogkarrierje milyen állomásokon ment keresztül, többnyire az a válasz született, hogy igen, ez a történet egy spanglival indult. Nekem is vannak ilyen személyes történeteim. De ami nagyon fontos, hogy többnyire ezzel indult, de nem mindenki lett drogos. Tehát elkezdett spanglizni, de nem feltétlenül lett heroinfüggő. Igen, sokan indultak így és később súlyos drogfüggőkké váltak, ez azonban nem azt jelenti, hogy elpöffentett egy rakétát, és később biztosan bejött valami más szer is. Lehet, hogy később elmaradt minden, az élethelyzet megváltozásával, az életkorral, új szerepek megjelenésével, apasággal ezek a történetek eltünedeztek.

Tehát nem jelenthető az ki, hogy aki elkezdi egy spanglival, az biztos, hogy kábítószerfüggővé válik. Ezen a szakterületen dolgozom 29 éve, és higgye el, nekem is furcsa az, hogy ennyire jelen van a kábítószer a hétköznapokban. Nagyon megváltoztak a társadalomban a kábítószer-használati szokások.

Elfogadom, de akkor mikortól probléma a kábítószer fogyasztása? Úgy tűnik, egyrészt akkor, ha találkozom az igazságszolgáltatással, ami azért számomra furcsa megközelítés.

– Ettől a személy még nem érzi problémának a kábítószerhasználatot. Barátokkal sörözgetünk, megkínálnak valamivel, használom, aztán igazoltat a rendőr és megtalálják nálam, majd elküldenek elterelésre. Problémás lesz a kábítószerfogyasztás ettől az életemben?

Azt gondolom, ez probléma. Nekem az lenne.

– Nekünk viszont arról kell beszélnünk, hogy problémává alakulhat a fogyasztás, és hogy miről ismerhető fel, ha már probléma, mik a paraméterei annak, amikortól a kábítószerhasználat gondnak tekinthető egy ember életében.

Úgy gondolom, hogy ma már nincs olyan egyetem, ahol ne használnának tudatmódosító szereket, ez a hitéleti, a sport-, orvosi, jogi szakokra is igaz. Nem azt mondom ezzel, hogy mindenki használó, de sokan vannak.

Az elterelésnek tehát a tudatosítás a lényege. Mi azért találkozunk az érintettekkel, mert jogszabályba ütköző tevékenységet végeznek. Vannak olyanok, akik bekerülnek az elterelésbe, és akiknél a folyamat már elindult, a használat problémává vált. Ha ez kiderül, ők adott esetben átkerülnek egy másik ellátásba, mert itt fogalmazódik meg bennük az a tény, hogy problémás a szerfogyasztásuk. Nem beszélünk rá senkit, hanem felismerik, hogy náluk ez a történet másról szól, nem arról, hogy elfüstöltem egy rakétát, hanem már más a motivációja, amivel foglalkoznia kell. Az elterelésben tehát az a lényeg, hogy információkat adjunk, felkészítsük az érkezőt a döntésre azért, hogy a saját szerhasználatáról objektívebb képet kapjon. Hogyha a jövőben azt mondja, hogy továbbra is használni akarja, azzal vállalja a kockázatot, hogy a viselkedése törvénybe ütközik, vagy azt mondja, hogy nem akarja használni, és leteszi a drogot. Van, amikor csak annyi történik, hogy információkat kap tőlünk az illető, aról, hogy ha probléma lesz a szerhasználatával, akkor majd azzal is lehet valamit kezdeni egy másik ellátásban.

(Jövő héten folytatjuk!)