0-24

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat

Van segítség!

Menü:

Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Az érzelmileg elhanyagolt emberekből lesznek a leggyakrabban áldozatok

A modernkori rabszolgák köztünk élnek. Február 22-én, a bűncselekmények áldozatainak világnapján szeretnénk rájuk irányítani a figyelmet, hiszen van, hogy fel sem ismerjük őket.

Az emberkereskedelem leggyakoribb áldozatai a nők, a gyerekek, az idősek, a mélyszegénységben élők, a hajléktalanok és a menekültek. Az áldozattá váláshoz ugyanakkor elég lehet akár a hiszékenység, a támogató család vagy társak hiánya és a kilátástalanság is. Gyakorlatilag bárkiből válhat áldozat vagy akár szemtanú is, ezért nagyon fontos, hogy felismerjük, ha a környezetünkben kizsákmányolt emberrel találkozunk, és ne menjünk el mellette szó nélkül!

 A jelenlegi magyarországi helyzetről, a megelőzésről és az áldozattá válás utáni új életkezdésről Berkes Márton rendőr főhadnaggyal, a Belügyminisztérium emberkereskedelem elleni nemzeti kapcsolattartójával és Kloppné Molnár Andreával, a Családbarát Magyarország Központ által működtetett Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) vezetőjével beszélgettünk.

  Kloppné Molnár Andrea és Berkes Márton

A legtöbben, ha emberkereskedelemről van szó, leginkább arra asszociálnak, hogy valakit akarata ellenére külföldre hurcolnak, illetve szervkereskedők áldozata lesz. Pedig az emberkereskedelemnek sokféle egyéb formája is van. Melyek azok, amikről kevesebb szó esik, de fontos, hogy egy átlagember is tudjon róluk?

Berkes Márton: Az emberkereskedelem jogi szabályozása történelmileg a leány-, nő- és gyermekkereskedelem elleni küzdelemből nőtt ki, de a fogalom napjainkra jelentősen túlnőtt a kezdeti meghatározáson. Emberkereskedelem bűntettének megállapításához ma már nem szükséges konkrét adás-vétel, amire egyébként hajlamosak lennénk a szó köznapi jelentéséből asszociálni. Emiatt mi a képzéseken, előadásokon azt szoktuk javasolni, hogy ha emberkereskedelemről beszélünk, mindig gondoljunk a kizsákmányolásra.  

Sokféle úton el lehet jutni a kizsákmányolt helyzetbe, de az emberrablás és egyéb „hollywoodi” képsorok egyáltalán nem tipikusak. Az erőszakos elkövetési magatartások helyett a megtévesztés, az érzelmi és hatalmi viszonnyal való visszaélés a legjellemzőbb a toborzások során. Annál több fizikai (és lelki) bántalmazás éri az áldozatokat, amikor már csapdába kerültek: az elkövetők ezzel igyekeznek megtörni emberi tartásukat, eltántorítani őket a szembeszegüléstől vagy a meneküléstől.  

Az emberkereskedelemnek számos formája létezik. A szexuális és a munkacélú kizsákmányolás a legelterjedtebb, de ezek is több különböző jelenséget foglalnak magukba. A szexuális kizsákmányolás leggyakrabban prostitúcióra kényszerítést takar, ide vehetjük  ugyanakkor a gyermekek pornográf célokra való felhasználását is. A munkáltatással elkövetett emberkereskedelem két fő formája az adósrabszolgaság, illetve az úgynevezett szerződéses rabszolgaság, amit egyszerűen úgy fogalmazhatnánk meg, hogy az áldozatot legális munkavállalást idéző körülmények között zsákmányolják ki – az építőiparban, vendéglátásban vagy épp a mezőgazdaságban. De említenünk kell a házi rabszolgaságot, a „csicskáztatást” is, mint a munkacélú kizsákmányolás egy sajátos típusát.  

Napjainkban már az emberkereskedelem fogalmába tartozik a szervkereskedelem, a kényszerházasság, illetve a koldulásra és bűncselekmények elkövetésére kényszerítés is, hiszen mindegyik egy alávetett személy kihasználására irányul. Ezek közül a koldultatás és bűncselekményre kényszerítés Európában is fokozottan jelen van. Az áldozatok a legkiszolgáltatottabb személyek közül kerülnek ki, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ezek az esetek zömében rejtve maradnak a hatóságok előtt. 

Mit értünk bűncselekményre kényszerítés alatt?

B.M.: A zsebtolvajlástól a bolti lopáson át a kábítószer-kereskedelemig sok minden ide tartozik. Sajnos ezekben az esetekben nagyon könnyű összetéveszteni az áldozatot a bűnelkövetővel. Az ismertté vált ügyek alacsony száma miatt Magyarországon nehéz trendekről beszélni, de az elmúlt 1-2 év tapasztalatai alapján elmondható, hogy a jelenség gyakran társul más kizsákmányolási formához: a szexuális vagy munkacélú kizsákmányolás áldozatát kényszerítik még bűncselekmények elkövetésére is.

Hazánkban melyik a legjellemzőbb emberkereskedelmi forma?

B.M.: Magyarország hagyományosan – más kelet-európai országokhoz hasonlóan – a szexuális célú emberkereskedelem kibocsátó országaként volt számon tartva. Ez alapvetően még most is így van, de az elmúlt években lényegesen nőttek a munkacélú kizsákmányolással kapcsolatos esetek. Ez egybevág az európai helyzetképpel: az Eurostat tavaly decemberben kiadott statisztikája szerint a szexuális kizsákmányolás áldozatai még mindig abszolút többségben vannak, de a munkacélú kizsákmányoláshoz viszonyítva csökken az arányuk. Én azt feltételezem, hogy valójában a munkacélú kizsákmányolással kapcsolatos látencia csökkenése állhat a háttérben.    

A látencia miatt nyilvánvalóan nehéz számokat mondani, de jelenleg, nagyságrendileg hány ember lehet Magyarországon az emberkereskedelem áldozata?

B.M.: Ez természetesen mindenkit foglalkoztat, de nem igazán tudnék ebben a kérdésben felelősen nyilatkozni. Egy évben körülbelül 200 főt regisztrálnak a hazai szervek emberkereskedelem áldozataként. Hasonló számban kerülnek magyar áldozatok a külföldi hatóságok látókörébe is, ami döntő részben a prostitúcióhoz kötődik, helyileg pedig nagyrészt azokhoz az országokhoz, ahol bordélyházak jogszerűen működhetnek. De mindenki tudja, hogy ez csak a felszín: több ezren élhetnek emberkereskedelemnek minősülő alávetettségben szerte az országban, Európában pedig milliónyian. És bizony hallani durvább becsléseket is. Régiós összevetésben egyébként kimagaslóan Romániában és Bulgáriában a legsúlyosabb a probléma. De én inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy a világ minden részén mérhetetlen különbség van a feltárt esetek és az áldozatok valós száma között.  

Mi a legnehezebb az emberkereskedelem áldozatainak felderítésében?  

B.M.: Az, hogy más, személy elleni bűncselekményekhez képest az áldozatok nagyon ritkán jelentkeznek maguktól a segélyszervezeteknél vagy a hatóságoknál. Ebből adódóan különösen nagy jelentősége van az áldozattá válásra utaló jelek felismerésének, és itt jön képbe azoknak a szakembereknek a képzése, akik a napi munkájuk révén emberkereskedelem áldozataival találkozhatnak (pl. szociális munkások, rendőrök, munkaügyi felügyelők, konzulok, orvosok). Ezen a téren sok előrelépést tettünk az elmúlt években. A bűnüldözés és igazságszolgáltatás terén is pozitív folyamatok indultak meg 2018–2019 környékén, amik mostanra kezdenek beérni. 2022-ben már nem kevesebb, mint 180 emberkereskedő ellen emeltek vádat és 67 elkövető ellen született jogerős bírósági ítélet. Ezek kiemelkedő számok, és sok szakember munkája van mögöttük.  

Mik az áldozattá válás okai?

B.M.: A családi háttér nagyon meghatározó – nem is elsősorban az anyagi depriváció, hanem a gyerekkorban tapasztalt érzelmi elhanyagoltság. Emiatt a későbbi áldozatok könnyen kerülnek mások befolyása alá, illetve nem is számíthatnak a családtagok segítségére, amikor bajba kerülnek. A szülői figyelem, támogatás hiánya az iskolai eredményekre is rögtön kihat. Pedig leginkább az iskola tudná felvértezni az embert, hogy vegye észre, ha egy álláshirdetés túl szép, hogy igaz legyen, és ne fogadjon el mindent készpénznek, amit egyszer az interneten leírtak. Az alacsony iskolai végzettség másik következménye a bizonytalan megélhetés, ami szintén fogékonnyá tehet a könnyű pénzkereseti lehetőségek elfogadására. A prostitúcióban érintett nők dermesztően nagy számban számolnak be gyerekkorban elszenvedett szexuális abúzusokról is, míg a verbális és fizikai bántalmazás, valamint a szülők helytelen életvezetése a legtöbb áldozat történetében közös pontnak mondható. Sokan aztán idővel gyermekotthonba vagy nevelőszülőkhöz kerülnek, de a családból hozott hátrányokat a gyermekvédelmi rendszer sem képes mindig kompenzálni. A házkörüli rabszolgaság főleg azokat a 40 év körüli vagy idősebb férfiakat veszélyezteti, akiket elsősorban a lakhatási probléma terel a kizsákmányolt helyzetbe. De a szerető családi közeg hiánya itt is megjelenik a kiváltó okok között: sokszor egy válás vagy a házastárs halála indítja el őket a lejtőn, amit aztán tovább ront valamilyen szenvedélybetegség (általában alkohol- vagy szerencsejáték-függőség).  

Kloppné Molnár Andrea: Azt is fontos hangsúlyozni ugyanakkor, hogy az áldozatok többsége bár a hátrányos helyzetű településekről és családokból kerül ki, nem csak és kizárólag ezeknél a társadalmi rétegeknél jelenik meg az emberkereskedelem. A jómódú, anyagi jólétben élő családok, vagy felsőfokú iskolai végzettségű szülők gyermekei is lehetnek áldozatok. Nekünk is volt ilyen esetünk. Amikor a „kiesett” szülő-gyermek időt anyagi jóléttel próbálták meg kompenzálni a szülők, és olyan kortárs csoportokba keveredett a fiatal, amelyek rossz irányba vitték el, majd végül prostitúcióra kényszerítették.

Ráadásul, most már az emberkereskedők nagyon nagy százalékban jelennek meg az online térben, ahol sokkal könnyebb és gyorsabb is becserkészni az áldozatokat. Van jelenleg olyan program, ami a digitális tudatosságot erősíti, fejleszti?

B.M.: Az online térben számtalan veszély leselkedik ránk. Az emberkereskedelmet itt nem is igazán lehet kiragadottan kezelni, csak az internetes átverések, a kéretlen tartalmak, a zaklatás és a grooming, vagyis a rossz szándékú, behálózó, érzelmi és bizalmi kapcsolat kiépítésének jelenségével együtt. Általános felvilágosító programokat hosszú évek óta tartanak az iskolákban a rendőrség és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szakértői, ezeknek fontos része a digitális tudatosság erősítése is.  

Meg kell említeni továbbá a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság által működtetett Internet Hotline-t, melynek munkatársai a bejelentések alapján igyekeznek eltávolítani az internetről a gyerekekre káros vagy illegális tartalmakat. A gyerekaneten.hu weboldalon pedig a szülőket is igyekszik bevonni a médiahatóság az internethasználat során jelentkező veszélyek felismerésébe.  

Mi van akkor, amikor az áldozat nem akar tudomást venni arról, hogy ő áldozat és adott esetben nem is szeretne az elnyomásból kitörni?

B.M.: Tekintve, hogy a pszichológia tudományát csak felületesen ismerem, most inkább az alapvetésekre szorítkoznék. Az biztos, hogy a sokkterápia ezen a téren nem működik: nem lehet az áldozatot egyik percről a másikra szembesíteni azzal, hogy őt kizsákmányolták. Apránként kell rávezetni, hogy ami vele történik, az nem normális – és van lehetőség másfajta életre is. Az OKIT részéről is biztosan meg tudják erősíteni, hogy sokszor több hívás, több segítő beszélgetés kell ahhoz, hogy az áldozat felismerje a saját kizsákmányolt vagy alávetett helyzetét, és eljusson arra a pontra, hogy igenis ki akar lépni belőle. Ekkor jobb is, ha már túlélőről beszélünk, mert ez kifejezi a sikeres megküzdést, míg áldozatnak lenni egy passzív, tehetetlen állapot.  

Esetenként tényleg előfordul, hogy egy kizsákmányolt személy konkrét kérdésre azt feleli, hogy neki tulajdonképpen minden jó úgy, ahogy most van. Vagy legalábbis még ez is jobb, mint a korábbi élethelyzete. Arról nincsen tudása, hogy mindaz ami vele történik, az nem csupán egy átmeneti kellemetlenség, hanem súlyos bűncselekmény. Ahogyan arról sem, hogy milyen segítő szolgáltatások lennének elérhetők, és hogy neki nem ez az előre elrendelt sorsa, hogy áldozat legyen, hanem megfelelő támogatás mellett tudna olyan életet is élni, mint bármelyik másik ember.

Azt mondják, hogy ha az áldozat el is indul a reintegráció útján, akkor ahhoz legalább kétszer annyi idő kell, mint amennyi időt áldozatként eltöltött. Ez igaz? Hogyan néz ki ma hazánkban ez a folyamat?

B.M.: Nagyon egyénfüggő, hogy kinek mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy talpra álljon, de a legtöbb esetben ez években mérhető.  

K. M. A.: Igen, és ez függ attól is, hogy mi minden más van még az ő puttonyában. Mennyi egyéb traumája van, ami nem lett kimondva és feldolgozva. Ezek egymásra halmozódnak, és van, amikor egy élet is kevés az újrakezdéshez. Ráadásul, hogyha gyerek is van, akkor már két generációról beszélünk, akiket valamilyen módon meg kell támogatnunk.

B.M.: Az elmúlt évek tapasztalatai alapján azok az áldozatok, akik védett házas elhelyezést igényelnek vagy vállalnak, sokkal jobb eséllyel tudnak talpra állni. Ide akár komplett családok is bekerülhetnek, és szakszerű segítséget kapnak az őket ért trauma feldolgozásához.  

Vannak más elhelyezési formák is? Ebben történtek fejlesztések?

B.M.: Igen, az áldozatsegítés nem záródik le a védett házban töltött pár hónappal: a rehabilitáció intenzív szakasza után 5 évig igénybe vehetők úgynevezett félutas-kiléptető lakások is, melyek egy támogatott lakhatást jelentenek. Ez idő alatt csak rezsiköltséget kell fizetni, lakbért nem, illetve továbbra is rendelkezésre áll a szakemberek segítsége is, tehát a védőháló kicsit más formában megmarad. 2021-ben a Baptista Szeretetszolgálat két új lakás megnyitására kapott kormányzati forrást, az emberkereskedelem elleni nemzeti stratégia 2022–2023. évi intézkedési terve alapján pedig 3 lakásban további 12 férőhellyel bővülhet a hálózat az idei év folyamán.  

K.M.A.: Ha valaki tehát a védett szálláshelyről bekerül a félutas-kiléptető lakásba, az akár 6 évet is egy helyen tud lenni úgy, hogy ugyanaz a szakmai stáb segíti őt. Ennek a folytonosságnak, stabilitásnak hála létrejöhet a bizalom, így sokkal nagyobb esélye van arra, hogy az áldozat a későbbiekben akár egy párkapcsolatot ki tudjon alakítani és ténylegesen új életet kezdjen.

B.M.: De léteznek más kimeneti csatornák is. A védett szálláshelyek szoros kapcsolatban állnak a családok átmeneti otthonaival, melyek 1-1,5 évvel hosszabbíthatják meg az intézményi gondoskodást kiskorú gyermekükkel együtt élő anyák esetében. A CSÁO-khoz külső férőhelyek is kapcsolódnak, ami a félutas-kiléptető lakásokhoz hasonló önálló, de támogatott lakhatási forma, ezen a téren szintén folyamatos a kapacitásbővítés.  

Milyen lehetőségeik vannak az időskorú áldozatoknak?

K.M.A.: Őket nehezebben lehet bevonni. Ha még meg is jelennek például az OKIT-nál, akkor az elhelyezés feltételeit nem fogadják el.  

B.M.: Illetve az elmúlt években a védett szálláshelyeken is sok nehézséggel járt az időskorú áldozatok ellátása. Egész pontosan a „kigondozás” folyamata. Leromlott fizikai és mentális állapotuk miatt ők a nyílt munkaerőpiacra már nem tudnak visszatérni, így a reintegrációs célú lakhatásra sem lesznek jogosultak.  Mint minden esetben, a segítő szakemberek a családba visszatérés lehetőségét is megvizsgálják, ám ezek a kapcsolatok sok esetben már elhaltak vagy a családtagok egyszerűen nem kívánják visszafogadni az idősödő rokonukat (különösen, ha annak korábbi alkoholfüggősége jól ismert előttük). A szakemberek ilyenkor igyekeznek minél tovább a védett szálláson tartani őket, de egy ponton túl ez már az új belépők elől venné el a helyet. Az idősek otthonaiban való elhelyezés a megfelelő összegű öregségi nyugdíj vagy ingatlanfedezet hiányában eddig nem volt járható út, a hajléktalan-ellátástól pedig mindenki joggal húzódozik: onnan nagyon könnyen vissza lehet kerülni a kizsákmányoló körülmények közé.  

Ezekre tekintettel jelentős előrelépésnek tartom, hogy az emberkereskedelem elleni nemzeti stratégia egyik intézkedése alapján 2023. január 1-től kijelöltünk olyan idősotthonok, ahol külön férőhelyeket tartanak fenn az emberkereskedelem áldozatává vált személyek számára.  

Mi történik, ha az áldozat nem akar védett szálláshelyre menni?

B.M.: Az áldozatok többsége valóban nem szeretne. Részben azt gondolják, ott túl sok a kötöttség, aminek meg kell felelni, részben pedig szívesebben maradnak a saját, megszokott közegükben, még akkor is, ha itt sokkal szerényebbek a körülményeik. Ha úgy vesszük, a hazaköltöző áldozatok reintegrációja egyből megvalósul, hiszen újra önálló életet élnek, de sajnos az ismételt áldozattá válásnak is fokozottan ki vannak téve. A Nemzetközi Migrációs Szervezetnek (IOM) van egy futó projektje a külföldön azonosított magyar áldozatok hazahozatalára és reintegrációjára, melyben az előbb elmondottakra tekintettel mozgó szociális munkásokat is alkalmaznak, akik folyamatosan a lakóhelyükön látogatják az áldozatokat.  

Visszatérve a szexuális kizsákmányolásra, a problémát a kereslet oldaláról is megközelíthetjük.  

B.M.: Igen, hosszabb távon ez lehet a siker egyik kulcsa. Tudatosítani kell az emberekben, hogy amikor valaki egy prostituált szolgáltatását veszi igénybe, akkor ő nem feltétlenül a szabad akaratából van ott, hanem kényszer hatására. Úgy veszem észre, a kliensek egyelőre meg vannak győződve, hogy ők „szabadúszókhoz” járnak. Nem gondolnak bele, mert nem belegondolni mindig kényelmesebb, hogy a kényszer nem csak fizikai erőszakot jelenthet, hanem a választási lehetőségek hiányát. Elég sok ilyen beszélgetésem volt az utóbbi időben, és ezek alapján azért meg lehet ingatni ezeket a mélyen gyökerező tévhiteket is. Például ha számba vesszük, hány prostituált gazdagodott meg a tevékenységéből, vagy belegondolunk, nekünk milyen érzés lenne válogatás nélkül intim kapcsolatot létesíteni mindenkivel, aki megfizeti… Szerintem az a lényeg, hogy a prostitúció nem intézhető el annyival, hogy valakinek jobb munka jutott az életben, másnak meg rosszabb.

K.M.A.: Itt hadd jegyezzem meg, hogy az IOM Ne hagyd, ne tedd! elnevezésű hiánypótló kampányában, amelyhez 4 kisfilm készült, épp abban egyedülálló, hogy a keresleti oldalt is megcélozza.

B.M.: A most zajló médiakampány nagyon fontos szerepet tölt be ebben. Áttörést csak ettől nyilván nem várhatunk, de a kognitív disszonancia provokálása a tökéletes első lépés. Az érdemi előrelépéshez aztán talán egy emberöltő is kelleni fog. A szemléletformálást éppen emiatt a legfiatalabb korosztállyal kell kezdeni, hogy számukra már az legyen a norma, hogy a női test nem árucikk.

És mennyi időbe fog telni vajon, hogy már ne is kelljen egyáltalán az emberkereskedelemről beszélnünk?

B.M.: Világszinten nehéz elképzelni, hogy ez a pillanat eljöjjön valaha. 2015-ben az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai is kitűzték az emberkereskedelem felszámolását, de a valóság azt mutatja, hogy a probléma azóta csak tovább növekedett: egy tavalyi jelentés szerint már 50 millióan élnek szolgaságban a Földön, míg ugyanez a becslés 2016-ban csak 40 millió emberről szólt. Az Európai Unióban, és azon belül Magyarországon azonban több okunk lehet az optimizmusra. A prevenció, az áldozatsegítés és a bűnüldözés terén tett erőfeszítéseink egymást erősítik. Persze tudjuk jól, hogy nagyon hosszú út áll még előttünk, de talán ebből a szempontból is különbséget lehet tenni az emberkereskedelem egyes típusai között: a munkacélú kizsákmányolás kezelése egy fokkal könnyebb, mert ez alapvetően munkaügyi és szociális kérdés. Viszont a szexuális kizsákmányolásnak mélyebb, kulturális beágyazottsága van. Ugye ha megállítunk tíz embert az utcán, legalább nyolc most is azt fogja mondani, hogy a prostitúció a „legősibb szakma”. Ezen nagyon nehéz túllépni. De talán mondhatom Andrea nevében is, hogy mi azzal kelünk, azzal fekszünk, hogy ez változzon, és szerencsére még sokan vagyunk így ezzel idehaza.

Megszakítás