0-24

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat

Van segítség!

Menü:

Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors

Ideiglenesen otthon – élet egy átmeneti anyaotthonban (2.)

Összesen negyvenen, 19 nő és gyermekeik élhetnek a Pest megyei Lea Otthon Családok Átmeneti Otthonában. A lakók többsége bajba jutott várandós vagy már gyermeket nevelő, egy- és többgyermekes édesanya. Az intézmény vezetőjével, Varga-Hegyi Eszterrel készített interjú folytatása.

 

Valami azt súgja, hogy vannak visszatérő klienseik.

– Van, hogy úgy tűnik, rendeződik valakinek a helyzete, aztán bizonyos idő elteltével újra kéri a felvételt, de hála istennek, nem ez a jellemző.

Tizenöt éve vezeti a Lea Otthont, tapasztalatai szerint ki tudnak jönni az édesanyák abból a nehéz élethelyzetből, ami miatt beköltöznek az átmeneti otthonba, vagy gyakoribb az, hogy az átmeneti krízis állandósul egy asszony életében?

– Van, akinek sikerül kitörni, van, akinek nem. Van, aki rövidebb időre kikerül a rossz helyzetéből, és aztán visszacsúszik. Sajnos, aki egyedül él, nagyon könnyen megbillenhet akár egy munkahely elvesztése miatt, mert nem tudja fizetni az albérletét, és akkor újra nincs hol laknia. Viszont egy bizonytalan párkapcsolat ugyancsak nagyon ingoványos talaj. Arra szoktunk koncentrálni, hogy ha rendezhető a rokonsággal, például a szülőkkel a kapcsolat, akkor ezeket a természetes támogató rendszereket igyekszünk újra felépíteni. Mert ezek a felmenő családi kapcsolatok állandóak, csak sok esetben nagyon megromlottak.

Tehát érdemes arra szakmailag időt és energiát szánni, hogy a kliens visszataláljon a családjához?

– Igen, most például van nálunk egy olyan anyuka, akitől a szülei korábban a párválasztása miatt fordultak el teljesen, most viszont már napi szinten találkoznak vele, segítik őt. Látok arra reményt, hogy később a nagyszülőkhöz költözzön az édesanya a kisbabájával. Ha az édesanya mögött van stabil háttér, akkor nem érez olyan erős kényszert arra, hogy párt kell találnia vagy egyedül kell helyt állnia, és hónapról hónapra kell élnie egy albérletben. Nagyon nehéz olyan munkát találni, főleg végzettség nélkül, ami a gyermek ellátásával összehangolható úgy, hogy a kicsi ne maradjon felügyelet nélkül.

Az állami, egyházi, civil szervezetek által fenntartott otthonok, átmeneti szállók valójában az édesanyák és a gyerekeik családjait pótolják, helyettük gondoskodnak meghatározott ideig, másfél évig. Elegendő ez az idő a felépülésre?

– Másfél év valóban nagyon rövid ahhoz, hogy ők ténylegesen megerősödjenek és gyökeret eresszenek, elő-előfordul, hogy másik intézménybe költöznek tovább. Nagyon pozitív változás, hogy 2018 óta lehetőség van külső férőhely létrehozására is, ami 3 évre növeli az ellátási időt. Sajnos nekünk egyelőre ilyen típusú külső férőhelyünk még nincs, de már keressük a lehetőségeket.

Hogy kell ezt elképzelni?

– Külső helyszínen lévő ingatlanban önálló lakhatást biztosítunk a család számára, a fenntartási költségeket a családnak kell viselnie. Itt már nincs napi szintű segítség, de még nem vágtuk el az intézményhez kapcsolódó köldökzsinórt.

Tehát ez egy fokozatos kiléptetés az intézményi gondoskodásból?

– Igen, bár már az átmeneti otthonban is elvárás mindenkivel szemben, hogy amennyire tudják, gondozzák a gyereküket, a háztartást maguk lássák el, a környezetüket tartsák rendben. Abban segítjük őket, hogy kialakíthassanak egy napi ritmust a családban, hogy amikor majd kikerülnek tőlünk, az alapvető családi feladatok, tevékenységek már ne jelentsenek problémát.

Valóban van, aki itt tanulja meg, hogy a környezetében rendet kell tartania? Hogy vannak keretek, szabályok, amik között élniük kell egy családban?

– Jelentős probléma a családjainkban, hogy szétfolyik az életük. Ezért itt van egy napirend, fel kell kelni, fel kell öltözni, ebéd után el kell csendesedni. Reggel fél hétkor bekopognak a szakgondozók a szobába, nyolcig elvárjuk mindenkitől, hogy készülődjön össze, kérjük, hogy tízig rakjanak rendet, takarítsanak fel a folyosón. Fél egyig van ebéd, fél egytől háromig tart a csendes pihenő, estig kell visszaérkezniük, és tízkor van lámpaoltás. Ez nem egy túl szoros napirend, de ha bárki felveszi ezt a ritmust, később, a munka világába könnyebben be tud illeszkedni, vagy a gyerekeket óvodába, iskolába tudja hordani, vagyis a családanyai feladatokat könnyebben el tudja végezni.

Mindenki szabadon szervezhet programokat a gyerekével?

– Az a célunk, hogy a lakóink integrálódjanak a társadalomba, a többi emberhez hasonlatos életet éljenek, bevásároljanak, játszótérre járjanak, hiszen a gyerekeknek is jót tesz, ha vannak külső kapcsolataik. Nálunk nincs bölcsőde és óvoda, a körzetes intézményeket vesszük igénybe. Van gyerekünk, aki bölcsődébe jár, de inkább az a jellemző, hogy óvodáskortól biztosított az intézményi elhelyezés. Az óvodáskor az az időszak, amikor az anyuka már stabilabban munkába tud járni, és el tud kezdeni gyűjteni a kiköltözéséhez.

Jó környezetben, kertes házas településrészen épült fel az új Lea Otthon. Mennyire elfogadóak Önökkel az itt élő családok?

– Nagy ellenállás előzte meg az intézmény megnyitását, sokféle előítélete volt az embereknek. Az eltelt hét év alatt azonban ebből semmi nem igazolódott be, a környezetünkből sokan ma már adományokkal segítenek minket, volt, aki önkéntesnek jelentkezett. Gyerekfelügyeletre most is folyamatosan várjuk az önkénteseket, mert van, hogy hétvégén dolgozik egy anyuka, ilyenkor szoktuk bevonni az önkénteseket, akik nagy segítséget jelentenek. Vagyis ma már nagyon jó a kapcsolatunk a környezetünkkel.

Azt gondolnám, hogy nem mindig könnyű itt élni, hiszen mindenki nehéz helyzetből érkezik. Ugyan a közös sors összeköti az édesanyákat, de ez konfliktusokat is okozhat.

– Nagyon különböző személyiségek élnek együtt, ezért konfliktusok is kialakulhatnak, de vannak egymást segítő kapcsolatok is, amik barátsággá alakulnak. Nemrégiben nagyon megmelengette a szívemet a hír, hogy három hölgy, akik 2009-ben laktak itt, azóta is tartják a kapcsolatot egymással. Az egyikük, aki most ment férjhez, a lakótársait kérte fel koszorús lányoknak.

Amikor tőlünk kikerül valaki, valamilyen módon megoldódik ugyan az élethelyzete, de hogy az mennyire tartós, nem tudjuk, mert a kiköltözés után már nincs gondozási kötelezettségünk.

Van, aki évek múltán is küldi a gyerekéről a fotókat, vagy ha elakadása van, felhívja a régi családgondozóját, napi segítséget azonban nem tudunk vállalni. Akkor már a család- és gyermekjóléti szolgálatok segítenek. Nagyon fontos, hogy a gyerekek a megfelelő helyre kerüljenek.

Klári, Peti, Sára

Klári április közepén érkezett Sárával és Petivel a Lea Otthonba. Klári fiatal anyuka, alig húszéves, Hajdú-Bihar megyei otthonából a családjától és a volt párjától is menekülnie kellett. Édesanyja alkoholista, édesapja másik városban él, kicsi gyerekkorától alig foglalkozott vele, de volt párja sem ideális apa, mert drogfüggő.

– A kislányt le is tagadta, nagyon agresszív volt, nem úgy állt sem a gyerekekhez, sem hozzám, ahogy kellett volna, így jobbnak láttam, ha eljövünk, kiszabadulunk abból a környezetből a kicsikkel együtt. Nem akartam, hogy Sári is ebbe szülessen meg, de sajnos ez nem sikerült… Még várandós, öt hónapos lehettem Petivel, amikor egy rossz vicc miatt megütött. Olyan helyzetben feküdtem a földön, hogy ez nem volt jó sem Petinek, sem nekem. Talán ezért is akadt el a szülőcsatornában, ami miatt sürgősségi császármetszéssel jött a világra. Emiatt lehet fejletlen a beszéde, mert két és fél évesen még semmit sem mond. Azért járunk fejlesztésekre és logopédushoz, hogy hátha valami beindul nála…

Az öthónapos Sári a bátyjával ellentétben állandóan gügyög, mosolya mindenkit rabul ejt. Klári lábánál a hordozóban fekszik, onnan kalimpál, és keresi a környezetében az ingereket, szürkéskék, csillogó szeme, kreol bőre ellenállhatatlanná teszik. Édesanyja apró játékot lógat a kislány fölé, hogy fenntartsa a figyelmét és folyamatosan kapcsolatban legyen vele, miközben tovább beszélgetünk.

– Kimegyünk a boltba, be Pestre, a Margit-szigetre, hogy picit változatosabbak legyenek a programjaink Peti miatt is, de Sári is szeret már nézegetni a babakocsiból – meséli Klári.

– Peti akkor fogant meg, amikor 17 éves voltam. A gyerekek apukája nem akarta Sárit, ezért nincs a nevén, nem tud vele mit kezdeni. Két-három héttel ezelőtt megfenyegetett minket, hogy elveszi tőlem a kisfiút, az anyaotthont is felhívta bedrogozva. Bevont a drogos ügyeibe is, engem kerestek a drogügyletei miatt. Két vagy három hete ugyan tiszta, látni akarja a gyerekeit, de nem szeretnék vele találkozni… Petit sem szeretném elvinni hozzá, de azzal érvel, hogy ha nem engedem, akkor elmegy a bíróságra és hivatalos papírt fog hozni, mert kötelességem biztosítani neki a láthatást…

Az anyukám a román határtól nem messze lakik, az anyósomék Pest mellett. Nem nagyon tartom senkivel a kapcsolatot, mert az anyósomék most a fiukat védik, amit megértek, ez természetes dolog, hiszen a saját gyerekük.

Anyukám világi normális nő volt mindaddig, amíg apa el nem hagyta. Azután kétszer elvettek tőle minket, egyszer nagymamámhoz kerültünk, egyszer apukámhoz. Ha akkor apukám nem visz el minket, állami gondozásba kerültünk volna. Anyukám hat évig bírta alkohol nélkül, ám miután a párja meghalt, újra elkezdett inni.

Sokan azt mondták, hogy elveszik tőlem a gyerekeket, mert nem vagyok alkalmas a nevelésükre. De nem tudom, hogy ezt miért mondják. Erőmön felül mindent megpróbálok megtenni, hogy nekik jó legyen. Sokszor azt a választ kapom, hogy azért nem vesznek fel egy munkahelyre, mert ha a gyerekem lebetegszik, akkor nem tudok dolgozni. Ráadásul a korom miatt sem tartanak megbízhatónak. Korábbi munkahelyemen napi 10-12 órát dolgoztam, ezért nem hiszem, hogy olyan megbízhatatlan ember lettem volna. Aztán jött Sári, veszélyeztetett terhes lettem, így nem tudtam tovább maradni a munkahelyemen, ahol emelni, rakodni kellett az árukat. Szóval mindent megpróbálok megtenni, de a családom ahelyett, hogy próbálna támogatni, és azt szeretnék, hogy nekem jobb legyen, ők inkább lefelé húznának még jobban. A volt párom is folyamatosan ezt csinálja.

Úgy képzelem a jövőmet, hogy minden gondot hátra hagyok, és elmegyek dolgozni. A családom segítsége nélkül, egyedül szeretném elindítani az életünket. Ez a hely tényleg nagyon jó menedéknek, azt a segítséget, amire egy anyukának szüksége van, itt meg lehet kapni. De ez csak egy átmeneti hely, egy évig, másfél évig szól. Az alatt az idő alatt az ember vagy össze tudja magát szedni, vagy nem. Ehhez nagyon sok akarat kell és kitartás. Egy gyerekkel is, de kettővel végképp. Kettővel már nagyon nehéz mindent megoldani, legyen az óvoda, a bölcsőde befizetése, a számlák, a rezsi, az albérlet.

 

Lehotzky Zsuzsanna

Megszakítás