Láss a sorok mögé! – Kampánnyal a közöny ellen
Szexuális kizsákmányolás, csicskáztatás, kényszerkoldultatás. Kisfilmekkel hívja fel a figyelmet az emberkereskedelem leggyakoribb formáira a Nemzetközi Migrációs Szervezet kampánya.
Az érzelmileg elhanyagolt emberekből lesznek a leggyakrabban áldozatok
A modernkori rabszolgák köztünk élnek. Február 22-én, a bűncselekmények áldozatainak világnapján szeretnénk rájuk irányítani a figyelmet, hiszen van, hogy fel sem ismerjük őket.
Árulkodó jelek – Álszerelem, zsarolás, kényszerprostitúció 2. rész
A jólét ígérete mellett az áldozatok törődésre és figyelemre vágynak. Az emberkereskedők pedig tökéletesen tisztában vannak ezzel...
„VÉDŐSZÁRNYAK A BÁNTALMAZOTT NŐKÉRT”
Kiemelten fontos és érzékeny témában szerveztek programot a Pest megyei bűnmegelőzők.
Álszerelem, zsarolás, kényszerprostitúció 1 – kijutás csak segítséggel
Aki egyszer az emberkereskedők fogságába esik, segítség nélkül nem tud kiszabadulni. Erre hívta fel a figyelmet az elmúlt hetekben az ország több pontján egy különleges fekete szabadulókocsi.
Menekülni – nem csak a háború elől
Kimerültek, kétségbeesettek és kiszolgáltatottak… Az emberkereskedők célpontjai lehetnek azok az ukrán nők és lányok, akik egy jobb élet reményében hagyják el otthonukat.
Az erőszak soha nem elfogadható!
Van kiút! Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat ingyenesen hívható számán és a krízisambulancián kérhetnek segítséget a kapcsolati erőszak áldozatai. 
Mindenki számára van segítség!
Magyarországon évente többezer fiatal lány lesz emberkereskedelem áldozata, közülük sokan még a 18. életévüket sem töltötték be.  
Amikor a munka börtön...
Még napjainkban is többezer ember válik munkacélú kizsákmányolás áldozatává, sokakat szó szerint rabszolgasorban tartanak.
Túl szép, hogy igaz legyen? – Ismerkedés biztonságosan
Hogyan ismerhetjük fel időben a bántalmazásra utaló jeleket? Sándor-Lenkei Aida szociális szakember készít fel minket a biztonságos randizásra.
BE SAFE - kampány az emberkereskedelem ellen
Az új, emberkereskedelem ellen indított kampány kifejezetten az Ukrajnából érkező menekültek védelmét célozza.
Kapcsoljon be a piros lámpa! – szórólap figyelmeztet az emberkereskedelem veszélyére
A Családbarát Magyarország Központ is részt vett annak a kétnyelvű, figyelemfelhívó szórólapnak az elkészítésében, amely az ukrajnai háború elől menekülőket figyelmezteti a határon, pályaudvarokon megjelenő emberkereskedőkre, és segíti a menekülő nőket, gyermekeket abban, hogy elkerüljék a bűnözőket, felismerjék az intő jeleket.
A kapcsolati erőszak ne legyen többé tabutéma!
Vannak, akik éveken át nem hozhatnak döntést a saját életükkel kapcsolatban, akiknek mindig megmondja a bántalmazójuk, mit tehetnek, és mit nem. Ha erőszakról beszélünk, akkor a többség egyből a fizikai bántalmazásra gondol, holott a szóbeli bántalmazás, a manipuláció, a félelemben tartás, a másik fél elszigetelése, lejáratása, hiteltelenné tétele legalább olyan rombolóan hat az áldozatra. A Családbarát Magyarország Központ szervezeti egységeként működő Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatnál (OKIT) dolgozó szakemberek nap mint nap találkoznak súlyos élethelyzetekkel. A Családbarát Magyarország Központ szakértője, Boglacsik Tímea osztja meg velünk tapasztalatait és a bántalmazás felismerését segítő, legfontosabb tudnivalókat.
„Válhat az ember józanná” – Őszintén a szerhasználatról és más dolgokról (2.)
A Válaszút Misszióban nem csak szerhasználókkal zajlik a munka. Kérhet segítséget családtag, hozzátartozó is, az a fontos, hogy tényleges együttműködés alakuljon ki a szakmai team és a családtagok között. Az intézményben zajló munkáról, a lelki egyensúly megőrzésének módjairól és a siker mibenlétéről Selmeczi Lajossal, a Válaszút Misszió vezetőjével beszélgetünk tovább.
„Válhat az ember józanná” – Őszintén a szerhasználatról és más dolgokról (1.)
A Válaszút Misszióban a kábítószer-fogyasztókkal való közös munka talán azért olyan sikeres, mert az együttműködés lassan épül, az elfogadás, a másik ember tisztelete és a személyes kapcsolat az alapja. A Válaszút arról a fajta elfogadásról szól, ahol a szenvedélybeteg ember a döntését követően értő emberi és szakmai segítséget kap a józansághoz vezető hosszú úton. Kábítószer-fogyasztásról, függőségekről és más dolgokról Selmeczi Lajossal, a misszió vezetőjével beszélgetünk.
Ideiglenesen otthon – élet egy átmeneti anyaotthonban (2.)
Összesen negyvenen, 19 nő és gyermekeik élhetnek a Pest megyei Lea Otthon Családok Átmeneti Otthonában. A lakók többsége bajba jutott várandós vagy már gyermeket nevelő, egy- és többgyermekes édesanya. Az intézmény vezetőjével, Varga-Hegyi Eszterrel készített interjú folytatása.
Ideiglenesen otthon - élet egy átmeneti anyaotthonban (1.)
Nézőpont kérdése, hogy a jogszabályi meghatározás mellett ki számít bántalmazottnak. Az a nő mindenképpen, akit erőszakkal megfosztanak a lakhatásától, mert a társa kidobja az utcára, vagy az állandó fizikai bántalmazás elől menekülni kényszerül otthonról. De az a várandós nő is lehet bántalmazott, akit nem támogat a családja a terhességében, és ő mégis úgy dönt, hogy világra akarja hozni a gyermekét. Interjú a Lea Otthon intézményvezetőjével, Varga-Hegyi Eszterrel.
Depresszió és szorongás – kilépni az ördögi körből (2.)
Az elmúlt harminc évben hazánkban is több mint 50 százalékkal emelkedett a mentális zavarok, mint például a szorongás és a depresszió előfordulása. Dr. Purebl György pszichiáterrel készült interjúnk második részében az érzelmi zavarok nemek közötti különbségeiről beszélgetünk, szót ejtünk egyéni és társadalmi okokról és a gyógyítás lehetőségiről is.
Félelem nélkül élni (1. rész)
Az érzelmi problémák kezelésének egyik elismert módszere a kognitív terápia, és bár az eljárás rendkívül hatékony és gazdaságos, mégis kevesen ismerik Magyarországon. A terápiás módszerről dr. Vizin Gabriella klinikai szakpszichológust kérdeztük.
Új áldozatsegítő központ nyílt Pécsen
A kormány minden megyében könnyen elérhetővé teszi az áldozatsegítő szolgáltatásokat – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter Pécsen, ahol megnyílt az áldozatsegítő hálózat negyedik intézménye.
Félelem nélkül élni 2. rész
Cikkünk múlt heti részében a kognitív viselkedésterápia egyéni kezelési lehetőségeiről beszélgettünk Vizin Gabriella pszichológussal. Írásunk második részében többek között a csoportos terápiáról kérdezzük, illetve arról, hogy az életben óhatatlanul is adódó átmeneti krízishelyzetekben segítheti-e az írásban ismertetett terápiás módszer a helyzetek megoldását, a tovább lépést.
Az egész világon nő a kábítószerhasználók száma
Június 26. a kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napja. Az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatala (UNODC) idei kampánya szerint a pandémia nagymértékben átalakította a kábítószer világpiacát: egyre többen foglalkoznak drogkereskedelemmel, és nőtt a fogyasztók száma.
„Enyém a testem” – Értelmi fogyatékosok bántalmazásának megelőzése (1.)
Az "Enyém a testem" program a középsúlyos értelmi fogyatékos fiatal felnőtteket segíti az őket ért bántalmazás felismerésében és az abúzussal szembeni védekezésben. A képzés vezetőjével, Zolnai Erika pszichológussal beszélgettünk.
„Enyém a testem” – Értelmi fogyatékosok bántalmazásának megelőzése (2.)
A bántalmazásra is lehet szocializálódni, ezt is lehet tanulni és továbbadni. A bentlakásos intézményekben előfordul, hogy maguk a lakók örökítenek át káros viselkedési normákat. Zolnai Erikával, a Debreceni Egyetem oktatójával, a Kézenfogva Alapítvány szakértőjével készült interjúnk második részében tovább beszélgettünk a fogyatékos embereket érő bántalmazásról és a megelőzésről lehetőségeiről.
Depresszió és szorongás – kilépni az ördögi körből (1.)
A mentális zavarok rohamosan terjednek a világban, függetlenül attól, hogy a fejlett államok lakosságát vizsgálják a kutatók, vagy a fejlődő országokban végeznek felméréseket, mindig szinte ugyanaz az eredmény: az elmúlt 30 évben megduplázódott a depresszió és a szorongásos zavarok előfordulása. Interjú dr. Purebl György pszichiáterrel.